Sziasztok újra..
Hát itt vagyok..
Be szeretnék számolni a szép és pozitív dolgokról amik velem történtek :)
Nos, szombaton délelőtt csodajó alvás után felkeltem és összeszedtem magam, eldöntöttem hogy a 11:30-as busz tökéletes lesz számomra. A buszközpontba érve már láttam hogy gond lesz - már messziről látszott hogy tele a busz és még lent állt a sor. Épp mikor odaértem szólt ki a sofőr - sajnos mér csak állóhely van.. Mivel nem akartam majd 2 órát egy buszon állva tölteni, így gyors B tervet eszeltem ki, gyorsan metróra pattantam anélkül hogy szentségeltem volna a tele busz miatt vagy hogy plusz egy jegyet kell használnom, hisz a buszon nem működött a jegykezelő így azon az úton nem használtam jegyet, egy-egy BKV vs Greta :) LOL..
Nos, ahogy kiértem a vasútállomásra elégedetten nyugtáztam, hogy nincs hosszú sor a pénztárhoz, és a maradék majd fél órát a vonat indulásáig egy kis sétával töltöttem a közvetlen szomszédos bevásárlóközpontban, vettem egy szupifini take-away cafet és mentem a vágányhoz. Ott aztán napsütést találtam, és napoztattam a pofim, mikor is bejelentették "a vonat előreláthatólag 10 percet késik".. és nem panaszkodtam, hanem elégedetten süttettem tovább az arcom.
A vonaton olvastam egy kedves kolleganőm novellás-kötetét Gabriel Garcia Marqueztől és hipp hopp hazaértem.
Család - ebéd -pihi majd indulás az osztálytalálkozóra, ami a vártnál még sokkal jobban sikerült. Tényleg klassz volt.
Vasárnap pedig ebéd után még összefutottam barátnőkkel, klassz kis kávézás, és irány vissza haza. Óriási mázlista vagyok, az esetek 95 %-ában a szüleim kocsival visszahoznak vasárnap késődélután Pestre.
Útközben pedig Soroksár Dechatlon - jelentem megvettem a tréning nadrágomat hisz óriási elhivatottsággal belevetem magam újra a mozgásba. Veszek majd egy fitness bérletet - és amikor jó idő van, igyekszem minél gyakrabban Gellért hegyi sétát kocogást beiktatni..
Ez elég regélős bejegyzés volt, eddig.
Szeretnék viszont hozzáfűzni egy általános gondolatot, a panaszkodásról.
Iszonyú nehéz nem panaszkodni. Én sz utóbbi időszakban totál mestere lettem. És most jövök le róla..
Gyakorlatilag mindenre lehet egy negatív gondolatunk - a helyzet viszont az hogy semmire nem jó.
Panaszkodhatunk az időjárásra de az a legnagyobb hülyeség - hisz arról aztán tényleg nem tehetünk.
Panaszkodhatunk a munkánkra, mert stresszes mert nem haladunk előre mert nem becsülnek meg mert idegeinkre megy egy kollega / ügyfél / főnök.. De ettől még semmi nem változik. Ha valami tényleg nem tetszik, annyira nem hogy azzal nem tudunk kiegyezni akkor változtassunk rajta. Ha pedig nem ilyen nagy a gond, akkor szakadjunk le az apró hülyeségekről problémákról. Gondolkodhatunk másként, például, hogy mennyi munkanélküli szeretne a helyünkben lenni..
Akkor, panaszkodhatunk a párkapcsolatunkra, emberi kapcsolatainkra barátainkra. De ebben is szabad a kezünk, hogy úgy cselekedjünk ahogy az nekünk jó. A család természetesen nem leváltható - de nem értem például azokat az embereket akik döglődő vagy éppen hullámvölgyes kapcsolatokban vesztegelnek. Nyilván nem azt mondom, ha már van egy kis vita, vagy probléma meneküljünk - amit lehet azt meg kell tenni azért ami fontos. De a gyökerére kell látni a dolgoknak.
Szóval, visszakanyarodva - a panaszkodás semmire nem jó.
Annyi apróság van amire mindennapi szinten panaszkodunk - sorban állás, elment a villamos, tömeg van (mondjuk erre konkrétan nekem épp fóbiám van :D). De ami biztos - SEMMIRE NEM MEGYÜNK VELE:
Szóval én úgy döntöttem felhagyok vele. Megpróbálom mindennek csakis és kizárólag a pozitív oldalát nézni. A hétvégém elsztorizását nézve, egész jól megy, nem??
Hamarosan újra itt
