Hát sziasztok kedves olvasóim,
Terápia..
No para, nem vagyok semmi szer megszállottja :) Csak szeretnék egy kis változást eszközölni a mindennapjaimba - és ezt megosztani, hátha valakinek jó esetben többeknek hasznos lesz.
Nos, hogy körvonalazzam miről is van szó, tegnapelőtt a boltban a pénztáros-srác a szemembe nézett. Ne értsétek félre, nem akart flörtölni meg semmi, (szinte biztos, érzi azt az ember, lol), hanem, olyan "kisvárosi nyíltsággal" a szemembe nézett.. Miért írom ezt, "kisvárosi". Mert kérem, én is az vagyok, és ez nem szégyen, sőt. Ám, a kisvárosi közegből 3 évvel ezelőtt óriási hévvel örömmel és lendülettel szakadtam ki, 25 éves koromig elég ingerszegényen éltem az Alföld kellős közepén, alig pár-tízezres városkánkban, ráadásul egy olyan munkában töltöttem el majd' 5 évet ami folyamatos humán-kapcsolatokkal járt (szóval közszféra ügyfélszolgálat), ami eléggé kimerített. Egy ideig némán élveztem a nagyvárosok személytelenségét, hogy lehajtott fejjel, a smartphonomat böngészve mehetek az utcán anélkül hogy bárki később ezt szóvá tegye - maximum egy fának ütközés esélye áll fenn :)
2 éve amióta a fővárosban élek a munkám is egy másik véglet, egy multi irodájában csücsülök egy laptop és telefon mögött és a legjellemzőbb kommunikációs forma az email., szóval hadd ne mondjam, néha órák telnek el hogy csak gépelek és rendszerekben klikkelek. Ehhez jön még a tipikusan felvett "nagyvárosi attitűd': ne nézz senkinek a szemébe, rohanj és akkor nem állítanak meg a rossz népek . Hát ez sajnos tény, ez gyakran egy megoldás. DE. De nagyon nem jó ez így. Ez az életmód bevesz, elvisz és elront.
A saját bőrömön érzem. Furcsállom ha egy pénztáros fiú a szemembe néz holott, ő is egy ember, ő a boltban dolgozik, ott tölti napja 6-8-10 vagy x óráját.. Ha csak a pénztárgépet és a pénzt bámulná mi lenne vele egy idő után? Az ami velem a 8-9 és nem ritkán tíz - tízen x óra után a laptop mögött.
Sajnos a világ csupa negatív. Panaszkodunk. Káromkodunk, szentségelünk és leteremtünk. Nem mindenki. Én szeretnék meríteni azokból akik nem ilyenek.. Az egy napra jutó mosoly adagot megtöbbszörözni. És leszokni a panaszkodásról - ami egy rendkívül rossz dolog, mi több, szokás.
Szeretném ha ez a blog egy terápia lenne.. Ha eleinte még mindig lesznek olyan napjaim, amikor egy-egy munkahelyi probléma, sorban-állós affér vagy ki tudja mi eltérít, mégis, egy napon visszatérjek a 'kisvárosi nyíltságba", és azt mondhassam: mission completed vagyis, mosolyterápia TELJESÍTVE :)
Próbálok minden bejegyzéssel valami pozitív élményt / tapasztalatot mesélni. Hamarosan újra itt.
Üdv és sok mosolyt mindenkinek,
Greta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése